Részletek
View less

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, július 23. /Agerpres/ - Kihirdette Klaus Iohannis államfő pénteken azt a törvényt, amelynek értelmében fizetett szabadnap jár azoknak, akik beoltatják magukat COVID-19 ellen. A jogszabály szerint a szabadnap mindkét dózis felvételének napjára jár mind az állami, mind a versenyszférában.

A törvény értelmében a koronavírus elleni oltást beadató alkalmazottak fizetett szabadnapot kapnak a fizetett pihenőszabadságon felül. A tanulók, egyetemisták és katonák szintén jogosultak egy szabadnapra az oltásért. Ugyanúgy az immunizálásra jelentkező gyerek egyik szülője is szabadnapra jogosult azon a napon, amikor a gyereket oltják, ha a gyerek 14 év alatti, vagy fogyatékkal élő és 26 évesnél fiatalabb. A második dózissal történő immunizálás napján szintén szabadnap jár.

A rendelkezés nem érvényes azokra, akiket a munkáltató intézkedése nyomán a munkahelyükön oltanak be. A fizetett szabadnap az oltási központban kiállított igazolás alapján járt az alkalmazottaknak.

Az oltás nyomán szabadnapra jogosult alkalmazottaknak kötelességük egyeztetni a munkáltatóval arról, hogy mikor szándékoznak kivenni a jelen törvény által biztosított szabadnapot, annak érdekében, hogy a munkaadó cég vagy intézmény tevékenysége zökkenőmentes legyen - olvasható a jogszabályban.
AGERPRES/ (RO - szerző: Florentina PEIA, szerkesztő: Claudia STĂNESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).

Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.

Sursa: Administrația Națională de Meteorologie
Sajtófigyelő
Beállítások

RÓLAD

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.